1.5M ratings
277k ratings

See, that’s what the app is perfect for.

Sounds perfect Wahhhh, I don’t wanna

Egy elmélet

Mindig mikor kicsit is ideges vagyok, valamiért rámjön az írhatnék. Remélem ez a jó szokásom megmarad még jó sokáig. Bár. Ez csak rajtam múlik. És úgy tűnik, eddig remek munkát végzek e szokás kialakításában. Tegnap a semmiről írtam… valamit. Pedig semmit sem kellett volna. Lehet, hogy meg kéne próbálkoznom egy elektronikus napló írásával. Valahogy így nézne ki:

  1. Nap: Ma semmi sem történt velem. Gépeztem, futottam, barátnőmnek, egy másik lány rám mosolygott a villamoson, az egyik haverom meg fasz volt.
  2. Nap: Ma sem történt semmi érdekes. Voltam moziban, gépeztem, írtam barátnőmnek.
  3. Nap: Ma sincs semmi. A liftben megismert egy random csaj, akit aztán én is felismertem fél óra kemény gondolkodás után.
  4. Nap: Hmm…

Azt hiszem látható, hogy itt hol a hiba. Na ezért nem írok naplót. Nem csak amiatt mert nyilvánvalóan nem tudom, hogy egy naplónak hogyan kéne kinéznie. Azért sem írok naplót, mert az emberek többségéhez hasonlóan, képtelen vagyok komolyan értékelni néhány dolgot. Vagyis. Csak azokat a dolgokat, amik az alábbi három kategóriába tartoznak:

  • Túl apró dolgok, hogy véleményem szerint számomra hosszútávon is fontosak legyenek
  • Túl apróak ahhoz, hogy figyelem hiányában is észrevegyem őket
  • Bár szépek és jók, túl gyakran történik, hogy igazi értéküket érezzem

De sajnos ebbe a három kategóriába nagyon sok minden beletartozik. Példákat vehetünk a fenti rövid naplójegyzetből. Mindháromba jut bőven.

  • Túl apró, és nem fontos: gépeztem, egy lány rám mosolygott.

Igaz, hogy mindkettő rám nézve teljesen normális és megszokott dolog, de nem értem, miért nem okoz nagyobb örömet annál, amekkorát jelenleg okoz. Hisz micsoda csoda is ez. Ülök itt egy téglalap alakú valami előtt, nyomogatom a gombokat, erre történik valami a képernyőn. Ez nagyon nagy csoda. Vagy ülök, nézem a képet, ahol azt látom, hogy valaki, szinte a világ másik felén, mit vett fel. A másik pedig a lány mosolyának csodája. Na jó, elismerem ez rossz példa. Mert bár van barátnőm, akit mindennél jobban szeretek, egy kis mosoly jólesik az ember hiúságának. Na de tovább.

  • Túl apró, hogy észrevegyem: ???

Ezek azok a dolgok… Amiket nem veszek észre. Meglepő, tudom, de talán arra is kéne figyelnem, amiről nem is tudom, hogy más ember munkájának a produktuma. Például élveznem kéne az utca tisztaságát, az utak meglétét, az internet meglétét, a tiszta folyosókat, a meleg ételt az asztalomon. Ha nagyon radikális szeretnék lenni, azt mondanám, hogy mindent élveznem kéne, ami körülvesz a társadalomban. Hisz minden az emberek műve, mindenből nyugalmat kell merítenem, minden felé egyenlő tisztelettel kell fordulnom. Miért tisztelném az egyik ember munkáját jobban, mint a másikét? Attól, hogy én többet használok valamit, nem biztos, hogy hasznosabb.

  • Túl gyakran történik, hogy kiélvezzem: írtam barátnőmnek, gépeztem.

Na ez az, amit teljesen ki kéne küszöbölni egy embernek a saját életéből. Milyen ember az, aki nem élvezi az étel ízét, az alvás nyugalmát, az olvasás kalandját, a tévézés zsibbadt ürességét? Félreértés ne essék, ebben valószínűleg én hibázok a legtöbbet. De meg kell tanulnom élvezni minden pillanatot ahhoz, hogy kibírjak mindent, ami az élettel együtt jár. Nem nehéz. Csak figyelni kell egy kicsit.

Ja, igen. Mi is az, hogy élvezni. Szerintem ez: Élvezni valamit annyit tesz, hogy jól érzed magad, miközben történik/csinálod, de nem származik később hátrány belőle.

Haszon

- József! Kérlek, figyelj már oda!

- Jól van – Mondta József, és odafigyelt. Immáron teljes figyelmet szentelt a csavar behúzásának. – Kész.

- Jó, akkor most hozd ide azt a lovat, kérlek.

-  Csinálom – József kiment a házból és behozta az ablak előtt álló bárgyú lovat.

- Köszönöm – Köszönte meg szeretettel István, majd hozzákezdett egy bonyolult művelethez. Először is ventilátorra kötött egy vékony kötelet. Majd annak a másik végére kötött egy répát. Majd pedig kinyújtotta a teleszkópos ventilátorlapátokat és elindította a ventilátort. Eközben József a középen álló karhoz csatolta a lovat.

- Mehet? – Kérdezte István izgatottan.

- Mehet – Válaszolta József nyugodtan.

Ekkor István meghúzott egy kart, mire a ventilátor lassan forogni kezdett. Végén a kötéllel. Végén a répával. A répa mögött a lóval. A lón a karral. A kar végén a tengellyel. Halk búgás kezdett hallatszani.

- Működik? – Kérdezte József.

- Igen. Nem hallod, hogy búg?

- Ja. De. Király. Akkor… Van áram?

- Igen. Most már este is termelhetünk áramot.

- Aha… Akkor én alszok.

- Jó – Válaszolt István. József válasza hallatán kicsit megrándult a szája sarka. De valószínűleg még nem kapott agyvérzést.

- Ez is mindig csak magára gondol – Mormogta, miután „barátja” távozott. – Bezzeg a többiek a közösség számára is tesznek valami hasznosat.

Eközben József hátraosont és befejezte a könyvét.

Miért?

               Igazából ezzel az előző kettővel semmi célom sem volt. Mint ahogy ezzel sincsen. Csak írni szeretnék jó sokat, egész életemben, és ezért úgy érzem, gyakorolnom kell. Ennek az egész blognak valószínűleg ez lesz a célja. De csak mert jól érzem magam, ha írok. Meg hogy lenyugtassam magam, ha kicsit ideges vagyok. Jó idegesen írni. Minden kifolyik a fejemből. Minden rossz. És minden jó is. Megtisztulva, üresen érzem magam utána. És azt hiszem, ez jót tesz nekem. Afféle meditációs gyakorlat. De mindegy is. Ez most egy ilyen rövid, mert megyek barátnőmhöz. Szép napot!

magyar írás semmi

whatever.

          Elkezdtem egyetemre járni. Még csak két hete folyik a dolog, de már látom, hogy azok a dolgok, amiket eddig tanultam, szinte semmire nem voltak jók. Najó. Arra igen, hogy ide felvegyenek. Igaz, a „semmire nem voltak jók” rész csak a profiltantárgyakra vonatkozik. De másra itt nem is nagyon építenek, hisz mit is kezdenének a törivel vagy társival. Itt lehetőségem van arra, hogy bármit, ami számomra fontos, újra megtanulhassak. Az, hogy ezt már gimnáziumban is megtehettem volna, opcionális (főleg így utólag). De ha jól emlékszem ezt a bevezető részét már többször is végigcsináltam. Olyan ez, mint kijutni az olimpiára. Hogy kijuss, mindig a lehető legjobb teljesítményedet kell nyújtani többször egymás után. Először a városban, majd a járásban, majd a megyében, majd az országban és akkor talán kijutsz. De csak ha már kijutottál a legjobbak közé, akkor nyugodhatsz meg egy kicsit. Most már ott vagy. Valóban élsz. Nem csak egy kicsinyített, rondított, bonyolított mását éled a világnak. Útközben sokan kiesnek, az ismerős arcok eltűnnek körüled, és elkezdenek olyan emberek körülvenni, akik jobbak nálad. Talán ők is kiesnek körüled. A kitartó hülyék, a lusta okosak és a szorgos ostobák. Egy ideig talán jobbak is maradnak nálad. De ha azt teszed, amire hivatott vagy, akkor gond nélkül lehagyhatod őket. Legyél ember. Ez a legtöbb, amit megtehetsz. Manapság már ritka teremtmény az ember. Nem arra gondolok, aki zokniként minden ihatót felszív. De nem is arra, aki beleőrülve egy dologba szűklátókörűvé válik. Az igaz ember megpróbál maga maradni, lehetőségeihez mérten minden után érdeklődik, ami körülveszi, foglalkozik másokkal, foglalkozik azokkal az ügyekkel is, amik talán nem érdeklik. De tud mindenről. És ez már elég. Tudni ezt-azt mindenről. Ettől jó ember leszel. Tökéletes viszont soha. Ja, hogy ezt elérni? Azt úgy, hogy az elejétől fogva foglalkozol mindennel. Először azzal, ami érdekel. Aztán egy kicsi minden mással. Aztán megtanulod azt, ami érdekel. Aztán azt is, ami nem. Csak szépen fokozatosan. És így még egyszerű is. Na nekem ezt nem sikerült megcsinálni. Legalábbis a megtanulós résznél eléggé elakadtam. De legalább csak egyszer kell végig csinálni. Utána már lehet élvezni.

magyar írás semmi instantale

Fekszem

Én most csak itt fekszem. Nem tudom miért, nem tudom minek. Csak fekszem. Érzem, ahogy az agyamban nem mozdul semmit. Csak ezt teszem. Fekszem. Átlényegülök a fekvés esszenciájává, nem hagyom, hogy bármi is eszembe jusson. Jönne egy kósza gondolat, de elhessegetem. Egy leszek a semmivel. Egy leszek azzal, ami nincs. Azzal, ami még a világűrnél is ritkább anyag. Ahol tényleg, igazán semmi sincs. Nem. Nem a halálról beszélek. A Semmiről. A nagybetűs Semmiről, ami pár ember fejében már-már istenséggé vált. Meg akarom ismerni ezt a Semmit. Jó barátja, kedves, régi ismerőse szeretnék lenni. Úgy talán befolyásolhatom a saját fejemben időnként előforduló Semmit. De nem tudom, miért teszem. Nem tudom, miért lesz ettől jobb, vagy akár csak más is az életem. De azt hiszem, segít. Hisz… Én itt csak fekszem, és semmit sem csinálok. Legalább profi leszek ebben. A Semmiben. Olyan leszek, mint Lao Ce, csak ő az Útról tanított. Én tanítok a Semmiről.
Majd jönnek hozzám és kérdezik:
Miért olyan jó a Semmi?
És akkor én azt válaszolom:
Nem jó, de nem is rossz. Segít abban, hogy elviseld azt, ami van úgy, hogy Semmivé teszed a rosszat. És ez alatt nem azt értem, hogy figyelmen kívül hagyod. Azt értem, hogy elfogadod, befogadod, lenyeled, megemészted, magadévá teszed. De te, magad, nem válsz rosszá.
És akkor majd megkérdezik:
De hisz, ha teljesen enyém lesz a rosszam, az nem teszi Semmivé. Inkább csak beleőrülök, nem?
De én már erre is kész leszek egy válasszal:
Ha teljesen tiéddé válik valami, a beleőrülés nem lesz káros. Gondolj csak egy lányra, aki teljesen a tiéd lesz. Beleőrülhetsz, de ha a Tiéd, szeretni fogod. Vagy egy könyvre, egy fegyverre. Bár élesen eltér mindkettő, mestere leszel mindkettőnek, megtanulod az emberek javára használni. A rossz is egy ilyen dolog. Ha egyszer a teljesen tiéd lesz, megismered a legmélyebb bugyrát is, beleőrülsz, de idővel kijózanodsz. Ezáltal megtanulod kezelni a rosszat, segíthetsz másnak túlesni a rosszon. Segíthetsz másokkal is elfogadtatni a Semmit.
És akkor majd elgondolkodnak, hogy mi a fenéről beszélnek, de majd kipróbálják a Semmit és megtanulják, hogy az jó. Indiában meditálásnak hívják. Én, itt, Semminek.
Tehát akkor én csak itt fekszem. És nem gondolkodok. Semmi.

magyar semmi nempróféta